„Utak! Honnan jönnek és hova visznek? Hol a kezdetük és a végük?

Costa Rica,

egy boldog ország

Mindig foglalkoztatott a világ különleges országainak a megismerése, a lélektana, s mivel mindegyik egyedi, így a Costa Ricában tett utazás is testet-lelket erősítő, és egész életre szóló nyereség maradt.

Nagy várakozással készültem, pedig ilyenkor sokszor azt hisszük, hogy már-már nem is fogunk felfedezni semmi különöset.  Aztán olyan élményekkel gazdagodunk, amiket nem tud visszaadni sem fénykép, sem film, sem ez a pár soros leírás. Lapozzunk bele tehát az igazi természetbúvár könyvbe. Nézzük, mit tettek Közép-Amerika varázslói a Karib-tenger és a Csendes-óceán közé szorított földszorossal?

Costa Ricán bennünket ugyanúgy, mint a több ezer évvel ezelőtti első letelepülőket, a szabadság teljes érzése kerítette hatalmába. A hazánknál feleakkora ország, az Öreg Kontinensen nem megszokott, és nem mindennapi természeti látnivalóival várja a vendégeit. A tico-k földje maga az izgalom. Az írott történelemmel fémjelzett népek eseményei nem nyúlnak mélyre. A Diquis-kultúra kőgolyói a régészet rejtélyei közé tartoznak a gyarmatosító időszakot megelőző évszázadokban.

Aki ide utazik, annak azt is tudnia kell, hogy a Pura Vida – Tiszta Életet éltetők országa nem tartozik a gazdag nemzetek közé. Az utak minősége rémes a lakott területeken kívül, gyakorta még a főutak is kátyúsak. De a kóbor kutyák, a futó záporok, a kaotikus közlekedés, a minden pillanatban várható vulkánkitörés, vagy földrengés ellenére a milliónyi színben pompázó természet mindenért kárpótol. Igazi ősi vidék, oly annyira, hogy a Tortuguero Nemzeti Park vizén evezve délidőben, vagy éjszaka a „csend hallható” – csak legyen valakinek bátorsága egyedül kószálni - a már mámorítóan zavaró a vadságában rejtőző nyugalmával együtt. Csak reggel és az esti nyugovóra térésünkkor zajong a dzsungel élővilága. A kék pillangó, a piros lábú zöld béka, a leguánok, kajmánok, krokodilok és lajhárok a mindennapos kísérőinké váltak. Jaguárral, jaguarundival és pumával – no meg a számtalan mérges kígyóval csak állatparkban találkoztunk – szerencsére.

Costa Ricán a természet erői, a tüzes Istenek földi helytartói, az energiájukban mindenütt kiapadhatatlan vulkánok is jelen vannak. A Boszorkány-hegy csak nevében rémisztő, de annál élvezetesebb az Arenal aktív lávakúpjának füstölgő kráterét szemlélni. Legyen az a Pazar Naraya Parkból, vagy egy szál kötélre függesztve, és 80 – 90 km/ órás sebességgel lezúgva a szomszédos kötélpályán. Mindezt két óra alatt, hatszor tesszük meg, néha szédítő 200 m-es magasságban. Igazi, kihagyhatatlan bátorságpróba gyereknek és szülőnek, nagyszülőnek egyaránt. Még a magashegyi ültetvényről származó kávéra sincsen szükségünk, hogy lendületet kapjunk. Pedig egy gallo pinto - fekete bab rizzsel - főétel után csak a zamatos, erős Doka vagy Tarrazu kávétól térünk magunkhoz.

Az ország hegyei, esőerdei egyik pillanatban, párában és vízfüggönyben, majd napfényben fürdenek, hogy a mohás és „örökzöld” színeivel, semmivel se legyenek összehasonlíthatóak. A stresszt pillanatok alatt magunk mögött hagyjuk, és ha megfigyeljük lakóit, akkor tanuljunk tőlük – mert számukra ez a ritmus az élet élvezetét jelenti. Alig van ország Latin – Amerikában, ahol ne jártam volna, de kevés az a hely, ahová ennyire visszavágyom.

Mi táplálja hát az itt élőket? Honnan van bennük ez a hatalmas életkedv? Kis idő után rájöttem, hogy Costa Ricán a természetet féltőn óvó őserő az, ami a legfontosabb, de ő szerencsére láthatatlan. Látszólag élik önálló életüket, mindenféle szabály nélkül. De a legnagyobb összetartó erejük a hitük. Aki elbizonytalanodik, elveszíti önállóságát, és megsemmisül. Vele semmisíti meg a környezetét, azt az ősvadont is, ami Costa Ricát élteti. Látható, hogy a tico-k lelke a fenntartott, megőrzött természeti értékekben lakozik. Vele, benne, alatta élnek és hálnak, vagy lesz temetőjük a legféltettebb kincsük. Mindannyiunk között a földi életükben talán éppen ezért ők a legboldogabbak! Pura Vida!

Monos János