Sok utazó úgy érzi, hogy neki már nem lehet újat mutatni, mert bejárta az ókor hét csodájának a helyszíneit és velük telítve érzi kultúr-tárának tarsolyát. Léteznek azonban kevésbé ismert, ám mégis a világ csodáival felérő emberkéz és természet együttes alkotó erejének köszönhető látnivalók. Amennyiben az ókor hét csodájának még a romjait és az emlékeit is tiszteli a világ, akkor mit szólhatunk azokhoz a történelmi látványokhoz, amelyeket az egykori Ceylon kínál fel számunkra.

Ayubawan – Élj sokáig! - üdvözöl bennünket Srí Lanka, megérkeztünk.

A szingalézek és tamilok lakta Srí Lanka egyike a bolygónk legegzotikusabb helyeinek. Neve szingaléz eredetű és „fénylő országot” jelent. A régi neve, Ceylon, vagyis „oroszlánsziget”, és óind örökséget hordoz. A közel 30 km hosszúságú „Ádám-, ill. Ráma-hídja (Rama Setu) által Indiával is földrajzi „kapcsolatban” lévő sziget 1948-ban lett független a brit koronától. Igazi trópusi paradicsomban éltek itt egykoron a vedda törzsek, akiket a magasabb kultúrájú szingalézek igáztak le. A teaültetvények szorgos munkáskezeit adó tamilok pedig a 7. és a 11. század között vándoroltak be a közel száz „folyékony fénynek” látszó vízesés országába. A látogatók valós és pazar élvezetet találhatnak brit teaházaiban, a gyümölcs, a kaucsukfa ültetvényein, a ceyloni elefántháton tett kirándulásokon, és főképpen a korallhomokos tengerpartjain. De jelentős számban találunk drágakőbányát is a szigeten. Ősi nevén – Ceylon - még mindig ismerősebb és titokzatosabban cseng, mint a mostani, mert gondolnunk elegendő csak a mindenhol ismert ceyloni teára. Az idők során gyakran emlegették az Indiai óceán kincses-szigeteként - Nagy Sándor egyik tisztjétől (i.e. 334 –ben, Neachus) származnak feljegyzések a Ceyloni drágakövekről. - de nem csak a drágakövekre kell összpontosítanunk, ha a sziget értékeit számba vesszük. Ha az 1972-ben keresztelőjét tartott Srí Lankáról beszélünk, mindenképpen meg kell említenünk az ókori világ „nyolcadik” csodájának tartott egyedüli módon fennmaradt, bevehetetlennek bizonyult, roppant látványos város sziklaerődjét Sigiriyát, melyet az Unesco Világörökség részeként ismerünk.

Sigiriya és asszonyai

Az Oroszlán-szikla - a helyiek nyelvén a Sigiriya - egy sziklából épült erőd, ill. várkastély romja. A romokat egykoron függőkertek, víztározók és más létesítmények maradványai vették körbe. A turisták által közkedvelt Sigiriya hírnevét emellett ókori freskóinak köszönheti, amelyek sok felfedezőt az indiai Ajanta - barlangokra emlékeztetnek. Sigiriya ma egyike annak a hét csodának Srí Lankán, melyek a Világörökség részét képezik. A hely feltehetőleg már az ősi időkben is lakott volt. Az i. e. 5. századtól pedig az itt élő Buddhista szerzetesek sziklakolostorként használták. Európa még csak ébredezett és ezernyi módon formálódott Attila hunjai és a magyarok által, amikor itt már a 6. századtól pezsgő királyi udvartartás élte mindennapjait.  Erről tanúskodnak a rómaiak technikai ismereteit meghaladó földalatti vízvezeték rendszerek kiépítettségei, amelyek állandó virágzó vidékké varázsolták a tájat az aszályos időszakokban is. A szingaléz magas-kultúra helyszínén vagyunk, amely 400 és 1200 között élte aranykorát. De ennek a Kulturális Háromszögnek a városai között szerepelnek még az egykoron egymással is rivalizáló Pollonaruwa, Kandy és Anuradhapura.

A síkságból meredeken kiemelkedő sziklatömb az egyik legemlékezetesebb hely a Srí Lankára látogatók számára. A közel 200 méter magas - fekvő oroszlánhoz hasonlító - sziklatömb tetejére Kasyapa király építette bevehetetlen fellegvárát az V. században. Ő 18 évig uralkodott.

Sigiriya vagyis az “Oroszlán - szikla” így Srí Lanka egyik legizgalmasabb műemléke lett. A romjaiban is lenyűgöző pompájú erődítmény és palotarendszer királydrámákba illő történelmi események helyszíne volt egykoron. A szingaléz krónikák legendái szerint Kasyapa király a trón megszerzése érdekében előbb élve befalaztatta saját apját, majd elüldözte féltestvérét, a trón várományosát. A hatalom megszerzése utáni polgárháború következtében Kasyapa arra kényszerült, hogy hátrahagyja a hagyományos fővárost, Anuradhapurát, s az átmeneti nyugalmat és biztonságot Sigiriya erődítményében lelte meg. Végül az impozáns erődítmény sem nyújtott elegendő védelmet Kasyapa számára, s miután a trón eredeti várományosa, Mogallana, visszaszerezte hatalmát, a helyszínen buddhista kolostor alakult. A buja kertekkel, mesterséges tavakkal körülvett erődítmény legfelső szintjére egykor egy hatalmas, kőbe faragott oroszlán száján keresztül vezetett az út, ám mára csupán a helyszínnek nevet adó fenevad mancsai maradtak meg, csonkán is megálljt parancsolva a látogatóknak, hogy elmerengjenek a palota hajdani pompáján. Az oroszlán testét ölelő barlangmélyedések buddhista szerzetesek remetelakjaként szolgált. A természetes kolostor együttesben sziklatemplomok, barlangok, fürdők, tavak és Dél-Ázsia legrégebbi tervezett kertjei találhatóak. Itt láthatóak a világörökség részét képező "Sigiriya-i Asszonyok" freskói, a tükörfal, az Oroszlán-terasz, valamint a Királyi Kertek és a Vízi Kertek.

A felhőpaplanokba burkolt Sigiriya-i érett Asszonyok magával ragadó kecses kézmozdulatokkal fogadják a már alig pihegő látogatókat az 1200 lépcsőből álló Oroszlán-szikla közepénél.  A nehéz aranydíszekkel és drágakövekkel díszített félmeztelen, fehér keblű hölgyek üdvözletük jeléül nyújtják felénk a lótuszvirágaikat. Egykoron ötszáz, a maihoz hasonló egyedi falfreskó tekintett le a látogatókra. Ma, ezerötszáz esztendővel később alig húsz festményt csodálhatunk meg. Az idő vasfoga, a napsütés, az eső és pára, no meg az ideológiai változások okozták bennük a legtöbb kárt. Számos freskót úgy egyszerűen letéptek a falról, vagy csak a nőalakok arcait csúfították el, felbecsülhetetlen kárt téve a művészi alkotásokban. A most ide érkező látogató a hetvenes évek fiatalító, helyreállítási munkáinak az eredményeiben gyönyörködhet a pazar panorámát kínáló látnivalókkal együtt.  Azt már nem tudhatjuk, hogy vajon e remekművek megrendelőjének, az uralkodónak volt-e az ötlete, vagy magának a „ceyloni Botticellinek”, hogy a kimerültség határára jutó látogatót felcsigázza, és a láthatóan már nem Vénusz-hölgyekkel, de tisztességgel köszöntse. Mindenképp elgondolkodtatóan maradandót alkottak, és ahogy velük tették, velünk is röpítették az időt és új erőre kapva értünk a fennsík alatti lépcsőkhöz. Újabb meredek lépcsősoron jutunk fel a mancsok között az oroszlán hátára, míg látom, sokan azon töprengenek, hogy a körülöttünk ugráló szemtelen majmok nem nyúlnak-e bele hátizsákjaikba.

A sziklafennsík tetején elmélkedhetünk, hogy Európában majd ezer évvel később jelenik meg a reneszánsz – az újjászületés – művészete, amikorra a Sigiriya-i freskók alakjai már koros hölgyeknek számítanának, de szerencsére az idő vasfoga sem fogott a fennmaradókon. A művészet öröktől létezik, nincs kezdete és vége, bizonyítja be számunkra Ceylon ősi királyságának palotakertje.

A ceyloni tea titkai

Közhely, mert mindenki ismer? Kétlem, ha a többség ezt állítja, hogy igen, mert nem minden tea ceyloni és nem minden ceyloninak nevezett tea ad igazi élményt, felüdülést a fogyasztói számára. Az emberi élvezetek tárháza kimeríthetetlen, úgy ahogy a „kincses „sziget” eme értékei közül a ceyloni teának sem tudunk igazán a végére járni.  A tea egyrészt élvezeti cikk, másrészt gyógyító ereje is van, de mindkettő függ a minőségétől. A teacserje Kína déli tartományaiban őshonos, amelyet a levelei miatt kezdtek el termeszteni.

A kínaiak a teáról azt tartották, hogy ápolja és meghosszabbítja az életet – ami igaz is - ezért eleinte orvosságként itták. A tea a XVII. században kezdte meghódítani Európát. Ebben az időszakban hozta létre az első teaültetvényt a skót James Taylor Srí Lankán 1867-ben. Az eddig kávétermelő országban nehezen indult be a teára való átállás. Viszont a szezonjellegű kávéval szemben a tea egész évben munkát és megélhetést biztosít az ültetvényeken dolgozók számára.

Sir Thomas Lipton nagy vagyonnal bíró angol kereskedő jelentős földterületeket vásárolt a szigeten, ugyanis felismerte a teában rejlő üzleti lehetőségeket. Három héten belül övé volt az ország legnagyobb ültetvény területe. Lipton célja a közbülső kereskedők kiiktatása, az ültetvények átszervezése, illetve új találmányok bevezetése volt, mivel ezek által csökkenteni tudta a termék árát. Lipton jelentős szerepet játszott a ceyloni tea arculatának a kialakításában.

Ő volt az, aki a cége által termelt tea címkéin feltüntette és népszerűsítette a termék eredetét, és az ebből megfogalmazott szlogent, vagyis Ceylon egyenlő a kiváló minőségű teával. A teakereskedelem a kávétermelés korábbi meglévő csatornáin keresztül folyt, ami jelentősen megkönnyítette a termék értékesítését. Az 1890-es években kezdtek szerepelni a ceyloni teák a nemzetközi kiállításokon. A ceyloni kereskedők 1893-ban a chicagói élelmiszer-kiállításon az óriási sikernek köszönhetően megközelítőleg egymillió csomag teát adtak el. A teatermelés is válságos időket élt meg a XX. század első felében a nagy világgazdasági válság idején. Ceylon 1948-ra kivívta, majd 1956-ban elnyerte a teljes függetlenségét, és ennek eredményeként csökkent a brit ültetvényesek száma. Helyüket a Srí Lanka-i vállalkozók vették át, és folytatták a több százéves hagyományt. A ceyloni termelők és kereskedők az ország kormányának támogatásával teaházakat nyitottak a világ számos nagyvárosában. Az oroszlános márkajel bevezetése is látványos üzleti sikernek bizonyult. A ceyloni teatermelők és kereskedők minden rekordot megdöntöttek a teatermelés történetében. Srí Lanka mára a világ legnagyobb termelő és exportáló országává vált. A liptoni szlogennek megfelelően az emberek Ceylont világszerte a teával azonosítják.

A szigetország a világ legnagyobb teaexportálója. Évente több mint háromszáz millió kg szárított tealevelet termel, s ebből a mennyiségből 298 millió kg-ot fogyaszt a világ teakedvelő népessége. Háromféle kategóriába oszthatjuk az itteni teát. A 600 méteres magasságig alacsony, 600-1200 méterig középmagas, 1200 méter felett pedig magas termesztésű teáról beszélünk. Az európai és amerikai behozatal főleg az utóbbi kettőből származik, mert ezek testesítik meg a legjobb minőséget. De nemcsak a tengerszinttől számított magasság adja a Srí Lanka-i egészen különleges, magas minőséget és utolérhetetlen aromát, hanem a hűvös klíma, az éjszakai száraz szelek, a gyakori esőzések és a nagyon termékeny, tápanyagban dús és lágy termőtalaj is. Ehhez már csak a szakértelem és a gondos odafigyelés ad további hozzáadott értéket. A kevés gépi, ám annál több emberi munka, a tamilok kézi szüretelése, az optimális időszakban - azaz éjszaka - történő feldolgozás miatt különösen keresett a Srí Lanka-i tea. Nagyon fontos az is, hogy a legjobb minőséghez csak a bimbót és a felső leveleket használják fel. Minden Srí Lankáról származó tea csomagolásán szerepelnie kell az úgynevezett oroszlán, vagyis Lion Logónak, a minőséggaranciának. Ha ilyen csomagolású teát vásárolunk, biztosak lehetünk benne, hogy a terméket Srí Lankán csomagolták, és kizárólag, száz százalékban tiszta Ceylon teát tartalmaz, s megfelel a hallatlanul szigorú előírásoknak. Mindennek eredményeképp 1997-ben az itteni készítmények megkapták a "világ legtisztább teája" kitüntető címet. A ceyloni teák különleges aromájukról és határozott karakterükről ismertek.

Nuwara Eliya – a teabirodalom

A feldolgozhatatlan emberkéz alkotta látnivalókat követően érkeztünk a teabirodalom szívébe. Ha egy borkedvelő, netalántán szakértő arra vágyik a világ másik oldalán, hogy eljusson Tokaj-hegyaljára, akkor a tea ínyencei Nuwara Eliya után sóhajtozhatnak. Sri Lanka középső hegyvidékén, 1868 méteres tengerszint fölötti magasságban, festői környezetben, zöldellő hegyek és völgyek, kanyargó teaültetvények között fekszik Nuwara Eliya városa, mely egyben a sziget legfontosabb teatermelő vidékének szíve is. A hegyvidék enyhe éghajlata egykor éltető menedékként szolgált a szigeten élő angol kolónia számára a trópusi melegek idején. A városka számos koloniális emléke is azt hivatott érzékeltetni. Kis Anglia néven emlegetik az általuk hátrahagyott, 19. századi, kastélyok, kormányzati épületek, hivatalok, vöröstéglás lakóházak és klubhelyiségek, szállodák miatt. Nuwara Eliyától elérhető közelségben található 97 méter magas Devon-vízesés, Hakgala botanikus kertje, és Seeth Kovil hindu temploma, mely a legenda szerint azon a helyen épült, ahol a démonkirály, Rávana fogolyként tartotta Ráma herceg hitvesét, Szítát. A város a legideálisabb kiindulópont a tőle alig 30 kilométerre található Horton Plains Nemzeti Park felfedezéséhez. A park területének jelentős része füves vidék, amelyet sűrű, örökzöld, szubtrópusi erdők tarkítanak, otthont adva olyan ritka állatfajoknak, mint az indiai muntyákszarvas, a számbárszarvas, a ceyloni parókás makákó, az indiai kancsil, a bíborarcú langur, a leopárd, a halászmacska vagy a kávémagokat fogyasztó csíkosnyakú mongúz.

A Kincses Sziget

A drágakövek az őskorban csak színes kövek voltak. De biztosan misztikum és mágia övezte őket, úgy, mint manapság. Az ember ebben a tekintetben nem változott. Ahogy nem változott a bányatulajdonos és a bányamunkás közötti viszony sem. Hosszú azt út, amíg nyakékek születnek belőlük és a világi hölgyek, urak díszeivé válnak. Gondol-e közülük valaki is arra, hogy mi teremtői és emberi erőfeszítés rejlik az apró tarka kövek létrejöttében. Időutazásra indul, aki a drágakőbányákba eljut. Számos helyen a nagy értékű zafírt és rubint a bányamunkások puszta kézzel kaparják ki a földből. Pontosabban rakják a földet rattan kosarakba, aztán kerül átvizsgálásra a teljes massza Bányászok tömege bokáig és térdig érő agyagos vízben töltik teljes munkaidejüket a plusz siker és jutalmazás reményében. Van, aki lapos kosárral, mások hosszú gereblyeszerű szerszámmal dolgozzák meg a medreket. Marco Polo is említést tesz Sri Lankáról, mint kincses dobozról az írásaiban.
Számos császár, király és királynő koronázási ékszerében csillognak Srí Lankai drágakövek. Az egyik ritka nagy példány volt a Nagy Katalinnak jutott 400 karátos, piros spinell. Az angol korona híres Fekete Herceg rubinja (miről később kiderült, hogy spinell) szintén Sri Lankáról származik. Ha hihetünk a legendáknak, akkor Salamon király is ceyloni drágakövekkel kérte meg Sába királynője kezét. Volt ízlése, mondták és mondjuk ma is.

A kitermelt drágakőmennyiség közel 90 %-a másodlagos, hordalékos lelőhelyekről származik, így aztán a bányászat is viszonylag kis mélységben zajlik, egykori, vagy ma is élő folyómederben, többnyire 20 méter mélységig. Újabban viszont az igen értékesnek tartott, mesésen szép búzavirágkék zafír bányászata egy kicsit mélyebb aknák, pincék építését tette szükségessé.
A drágakő gyűjtése ősi, egyszerű módszerekkel történik a folyómedrekben és a föld alatt. A bányászok a folyóból kiszedett hordalékos kavicsot fonott lapos rattan és pálmalevélből szőtt kosarakban átmossák a bányatulajdonos vagy egy ellenőr jelenlétében. Alkalmanként néhány bányász összefog és kis szövetkezetként működnek, megosztva így a munkaerő költségeit és a nyereséget is. Az állam bányászati jogot biztosít a földtulajdonosoknak, cserébe viszont százalékot kér a kitermelt drágakövek eladásából származó nyereségből. A kis termelékenységű, kezdetleges módszerekkel történő bányászattal biztosítják, hogy a bányászat által érintett területek lehetőleg ne menjenek tönkre. A bányászok geológusok nélkül is rájöttek, hogy a valamikori folyamok és árterületek ma már a felszín alatt vannak. Előfordulási helyük akár 20-30 méter mélyen lehet, és valószínűleg bőségesen tartalmaznak a hordalékaikban drágaköveket. De ezek a területek többségében mezőgazdasági művelés alá eső területek, így gyakran alakulnak ki jelentős érdekellentétek a mezőgazdasági termelők és a bányászok között. Ezért számos kitermelés - a felszíni bányászat mellett - viszonylag új módszerrel földalatti aknákban zajlik. A termőföld épen tartása szempontjából kíméletes megoldás. Egy kútszerű akna, fa- és bambuszgerendákkal kitámasztva biztosítja a föld alá jutást, ahonnan sugarasan, mint a kerék küllői vízszintes járatokat vájnak a feltárandó terület elérésére. A felszín ennek köszönhetően - és a földművesek örömére - érintetlen marad. A mélyből fölhordják a földet, amelynek a mosása, szitálása és a drágakövek kiválogatása az anyakőzet közül már a felszínen zajlik. A drágakövek kifogyása utána bányaüregeket feltöltik, a kezdetleges építményeket lebontják, miközben a felszínt hasznosítani lehet a földművelés számára. Ratnapura körzetében sok bánya van. Ebből a régióból a drágakövek széles választéka kerül ki. Mindenhol nagyra értékelt a „padparadsha” narancsos piros zafír. De a zafír eleve széles színválasztékával találkozunk – köztük a rózsaszín, aztán a kék majd minden árnyalata, zöld, lila, sárga kerülnek a vevők kezeibe. Az itteni kövek színe többnyire világosabb, mint az indiaiaké. A színeződés igen sokszor nem egyenletes eloszlású. Jellemző a sok csillagzafír. Srí Lankán a zafír mellett színtelen, sárga és ibolyaszínű korund is található. Több híres nagy zafír származik a szigetről, amelyek uralkodók kincsei és múzeumok gyűjteményeibe kerültek, így egy 260 karátos zafír az orosz állam kincsei között van, egy 158 karátos pedig az American Museum of Natural History Morgan-féle drágakőgyűjteményét gazdagítja.

A drágakő kereskedelmi központja maga Ratnapura városa, melynek jelentése szingaléz nyelven valóban „drágakő város”. Illik hozzá, de a verejtékről se feledkezzünk meg, mert Buddha talán nem ezt szánta nekik, de a sors keze, az önfenntartás ősösztöne erősebb volt nála.

Hindu Istenek és Istennők

A küzdelemhez szokott szingalézek és tamilok szorgalma nem pusztán csak az önmaguk életterének az ápolását szolgálja. Erős hittel és akarattal – hosszú, egymás elleni küzdelemmel együtt -valósították meg elképzeléseiket. A hitben két fő vonalat találunk, a hinduizmust és a buddhizmust. Előbb az egyik, aztán másik. De még rejtély, hogy pontosan mikor is jelent meg a hindu vallás a szigetlakók életében. A szingalézek honosíthatták meg, majd terjedt tova a szigetlakók között. Srí Lankán Katagarama az egyik legismertebb hindu zarándokhely, amely még a parázson és tűzön járás különleges ceremóniái miatt is híres.

A hinduizmus, vagy korábban brahmanizmus Elő-India ősi vallása. Az Indiai Köztársaság lakosainak közel 83 százaléka követi ma is ezt a vallást, de hindu vallásúak élnek Nepálban, Pakisztánban, Bangladesben, Srí Lankán, Hátsó-Indiában, Indonéziában, Délkelet- Afrikában, Dél-Amerikában és Óceániában is. A világ népességének több mint 13 százaléka, körülbelül 600 millió ember hindu vallású. A hinduizmus ennek ellenére soha nem volt térítővallás. A földrajzi elterjedtsége alapján elmondható, soha nem lépett túl az indiai civilizáció kulturális hatókörén. A brahmanizmus, vagy hinduizmus sokistenhívő vallás. Nincsenek szilárdan rögzített, általános érvényű dogmái, egyháza és papi hierarchiája. A hinduk vallásukat "örök vallásnak" nevezik, mert évszázadok során folyamatosan fejlődött, alakult, nem vezethető vissza egyetlen alapítóra. Tanítása szerint mindig jelennek meg bölcs férfiak, azaz testet öltött istenek. A hinduizmus, a buddhizmus és a dzsainizmus egyaránt szentnek tekinti a szankszrit Om vagy Aum szótagot, hangot. A szankszrit titkos tanok szerint az Om a világegyetem kezdő hangja, amely előidézte a teremtést és fenntartja a világot. Az A, U és M kiejtésekor képződő hangok a trimúrtit, vagyis az életet irányító három istenalakot jelképezik a három napszakkal, továbbá a tudás, a cselekvés és a vágyakozás hármas képességét. A trimúrti más megfogalmazásban is él. Ez a trisadaka, a három igazmondó értelemmel, ami Visnut északon a víz jelképpel, vörös színnel, Sívát keleten a széllel és fehéren, míg délen Bráhmát tűzként és sárga szimbólummal ábrázolja. Nyugaton a guru, a mester működik és a teljes egységük a mindenek fölötti erőt, forróságot, tüzet és energitát adják.

A brahmanizmus szó az indiai papi kaszt – brahmana - elnevezésből ered. A hinduizmus szóföldrajzi fogalomból. Az Észak-Indiába benyomuló muszlimok (muzulmánok) az Indus-vidék lakóit hinduknak nevezték. A két szó ma már gyakorlatilag ugyanazt jelenti. A hinduizmus, vagy brahmanizmus egyszerre vallási és társadalmi rendszer is. A vallás helyi, történeti fejlődésében fontos szerepet játszottak az árják. Egy indoeurópai nyelvet beszélő népekről van szó, akik az i.e. 2. évezred közepe felé benyomultak az Indus-völgyébe, majd onnét tovább terjeszkedtek a szubkontinens legdélebbi pontjáig, majd egészen Ceylonig. Ezeken a területeken már fejlett civilizációjú, városokban élő, földművelő, saját írással rendelkező népek éltek, akiknek önálló vallásuk is volt. Ez a vallás képezi a hinduizmus egyik alapját. Erre épül rá, ezzel vegyül az árják természeti erőkre (Nap, Hold, Tűz istenek) alapozott politeista hitvilága. Ebben az időben került a vallásba a "szent állatok" (elefánt, kígyó, majom, krokodil és a tehén) és a szent növények (lótusz, fügefa) kultusza is. A hindu vallás alaptételei szerint a világegyetem maga a rendezett egész, amely felett egy, a természetben és az erkölcsi életben is megnyilvánuló világtörvény uralkodik, a dharma. Ezt a világtörvényt többféleképpen is elképzelik. Egyesek személytelen erőnek, mások a többiek fölé emelt istenalaknak hiszik. A világ örökkévaló, nincs őskezdet és vég, hanem a keletkezés és az elmúlás az egymást követő váltakozó folyamatában szüntelenül megújul.  Magát az örök körforgást és az örökkévalóság világképet a társadalmi felépítés, a kasztrendszer tükrözi. Ennek lényege, hogy a társadalom minden tagja egy-egy kasztba, azaz zárt társadalmi csoport tartozik. Ebbe a kasztba csak beleszületni lehet, innen se fölfelé, se lefelé kijutni nem nagyon lehet. Ha igen, akkor a földi követelményeknek meg kell felelnie. Mindenkinek az a feladata, hogy a kasztja által meghatározott feltételeknek a lehető legjobban megfeleljen, sorsa ellen ne lázadjon.

Buddha jelenléte

A buddhizmus filozófiai, ill. gyakorlat-alapú világnézet. Bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, és elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által jóváhagyott kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagymértékben a családi nevén ismert Gautama Sziddhártha (Shakyamunhi Buddha a szakák, vagyis szkíták nemzetségéből a szakák bölcse jelzővel Buddhává válását követően ), közismertebb nevén a Történelmi Buddha (páli – szankszrit nyelven)„a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens észak-keleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i.e. 563 – 483. (vagy 566 – 485) között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát és kiléphessenek az újjászületés terhének örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni. Elhamvasztották, majd ereklyéit nyolc részre osztották. Ezen ereklyék egy jelentős része Srí Lankán található. A jobb kulcscsontja (nem látható, mert egy tömör ereklyeépítményben helyezték el – dagoba, vagyis sztúpa belsejébe). A bal szemfogát, Kandy városában a Szent Fog Templomában őrizik. Az i. e. 3. században Asóka király is felvette a hitet, ami nagyban elősegített a buddhista tanok széles körű elterjedését Ázsiában.

Így vált idővel a Kulturális Háromszög meghatározó vallásává a Buddhizmus. A szigeten a Théraváda Buddhizmus eresztett gyökeret. A théraváda (értelme - az idősebbek útja) egyike a buddhizmus korai szakaszában, a Buddha halála utáni első században létrejött tizennyolc, más rendszerezések szerint húsz, ún. nikája iskolának. A théraváda a buddhizmus legkonzervatívabb irányzata, mely a Buddha eredeti tanításait próbálja megőrizni. A théraváda irányzat követői őseiket az első zsinatig vezetik vissza, amikor 500 megvilágosodott szent úgy hat&aacu