Egy titokzatos múlt emlékei, az etruszkok

Kevés helyen láthatunk olyan csodákat, mint Itáliában, és ősi szülötteinek örökségében, amelyet okkal sorolhatunk Európa legfőbb értékei közé. Nehéz meghatározni azt a történelmi és földrajzi fogalmat is, amit Toscanának nevezünk, s ezen belül talán még nehezebb összegezni mindazt az elképesztő gazdagságot, amit a látogatóknak nyújtanak. A terület jelentős értékek tárháza: az ókori és középkori városok, az olajfák és a dombvidékek szőlőültetvényei, a várak és az antik épületek, a konyhaművészet és a népművészet szempontjából. Az egykori Etruria nélkülözhetetlen alkotóelemei a bájos kis települések éppúgy, mint a történelmi központok amelyek létezésükkel tanúskodnak a civilizálódásának különböző állomásairól, fantasztikusabbnál fantasztikusabb emlékek sorát tárva elénk az etruszkoktól napjainkig. A távoli múlt krónikái nagyon sok legendát és történetet elevenítenek fel előttünk, hogy megérthessük azt a parányi valóságot, amiből az ide betérők is táplálkoznak.

Az etruszk műveltség, a nép és nyelv eredete, keleti – és további ismeretlen -  összefüggései a leghevesebben vitatott kérdések közé tartoznak. Ennek oka az, hogy az újabb kutatások fényénél mind bizonyosabbá vált az etruszkok kulcsszerepe a római civilizáció és államszervezet kialakulásában. A nyelvük lényegesen befolyásolta a latin nyelv fejlődését, különösen annak kezdeti, még képlékeny szakaszában. Jelen vizsgálódásaink szempontjából ezek a kérdések különösen fontosak, mert a római műveltség és a latin nyelv viszont a maga részéről döntő hatásokat gyakorolt egész Európa kulturális és nyelvi viszonyaira. Ennek köszönhetően közelebbről is meg kell ismerkednünk az etruszkokkal, akiknek a műveltsége évszázadokkal korábbi a római – esetlegesen a görög - kultúra kezdeteinél.

Toscana* a tágan értelmezett kultúra földje, az évezredes emberi tevékenység nyomaival. Nevét a Kr. e. első évezredben élt etruszk őslakókról kapta. A régió Diocletianus római császár (Kr. u. 284 - 305) közigazgatási reformjának köszönheti az Etrusci-ból a Tuscia elnevezést, ebből lett Toscana, vagyis az etruszkok földje már a középkorban. Az etruszkok leleményessége nem ismer határokat, akikről nem tudjuk, hogy a kaland- és nyereségvágy indíttatásával érkeztek-e, és lakták be a félsziget egy részét.  *(A toszk szóval Itálián kívül Albániában találkozunk. Az albán az indoeurópai nyelvcsalád egyik ága lehet, ebbe két nyelv tartozik: a toszk (déli) és a geg (északi) nyelvjárás. Az albánok története és nyelvük kialakulása meglehetősen titokzatos a két nagy népcsoport, az etruszk és az illir szomszédságában. Ám, ha az etruszk nyelvet vesszük alapul az összehasonlításban, akkor az ragozó nyelv.)

A meghódított területek egységet nem képező lakói hamar az etruszkok uralma alá kerültek. A legjelentősebb városokat a félsziget középső régiójában hozták létre: Valószínű, hogy a későbbi birodalmuk központja érkezésükkor még kevésbé lakott volt. De az ott élő népeknek sem tulajdoníthattak nagy jelentőséget, így nem tudjuk azt sem, hogy a letelepedésükben milyen szerepet játszhatott. A korábban tényként elkönyvelt megállapítás, hogy ha rövid ideig is, de az etruszkok letelepedése előtt a térség föníciai kereskedők által lakott lehetett, hamis. Valószínűbb, hogy az Etruszk Birodalom minden jelentősebb ellenállás nélkül fejlődött i.e. 474-ig, amikor a birodalom összeomlott. Az etruszkok az Itáliai-félsziget középső részét teljesen az uralmuk alatt tartották Capuától az északi síkságig. A görögök megjelenésével viszont visszavonultak, és a helységek elnevezései, területek nevei beleolvadtak a görög, majd a latin nyelvbe. Az első és döntő csapást I. Hieron, Syracusa uralkodója mérte az etruszkokra. 524-ben volt egy etruszk támadás Cuma visszaszerzéséért, de eredménytelen maradt. Érdekesség, hogy a partvonalak mentén lévő szigeteken nem, vagy alig találunk etruszk nyomokat. Mindez azt sejteti, hogy nem hajós nép voltak, a tengeri, magas fokú hajózási ismereteik később fejlődhetett ki. Így az is elvethetjük, hogy dél felől, a későbbi görögök útvonalán érkezhettek. A mai felfogás és régészeti kutatás általi útvonaluk a Belső-Ázsia, majd a Kárpát-medence és a Pó-síkság nyomvonalát követi. Mindegy volt, honnét jöttek, alapjaiban ragozó nyelvű műveltséget hoztak magukkal, amely rovásírással párosult. Ám a metamorfózis eredménye lett a ma már latin betűs írásnak nevezett közlés formára való áttérésük.

Az évszázadok alatt zajló etruszk összeolvadás -etnogenezis- alkotó népei lehettek: görögök, mükénéiek, krétaiak, trójaiak, hettiták, ligurok, szárdok, umberek, kelta leszármazottak, oszkok, szamniták, Kárpát-medence népei, illírek, - ha a felsorolás nem is lehet teljes hely hiányában.

(Érdekes források az etruszk szavakra a latin és görög szövegek, amikben ezekhez magyarázatokat fűztek a különböző szerzők. Így Suetonius: aesar ... etrusca lingua deus, “aesar ... etruszk szó, jelentése: isten”. A Caesar jelentése száz isten, vagyis aki a leghatalmasabb, a cézár. Az egyik legérdekesebb és értékesebb etruszk nyelvi örökség Horvátországban tekinthető meg. Darabokra tépett vászoncsíkba tekerték azt a múmiát, amelyet ma Zágrábi múmiaként ismerünk. Vallási rituálék naptárát írták fel  - közel ezerötszáz szóval – és őrződött meg napjainkig. Etruszk alapítású városok: Urbus Vetus (Orvieto), Pisae (Pisa), Faesulae (Fiesole), Arretium (Arezzo), Cortona (Cortona), Volaterrae/Velathri (Volterra), Vetulonia, Rusallae, Clusium (Chiusi), Volsinii vagy Velsuna (Bolsena), Tarquinii (ma romváros), Caere (Cervetri), Falerii vagy Falesia, Falisci, Aequum Faliscum, Cumae.  Az i. e. 753-ban alapított Róma időpontja inkább tűnik mondai hagyománynak, mintsem valóságnak a jelen kutatások állása szerint.)

A mai Olaszországba látogatók az erődváros rendszerekkel találkoznak. Kevesen tudják, hogy ezek a települések is mind etruszk örökségek. A védelmi hálózat kiépítésével az országot szó szerint lezárták. A később kifejlődött haditengerészetüket nagy károk érték. Campania is elveszett, de Etrúria belsejébe a védelmi rendszeren keresztül fegyveres görög gyarmatosítók soha nem jutottak be. De Etruria lakói akkor még nem tudhatták azt sem, hogy akitől valóban félni kell majd, az nem a tenger felől érkezik, hanem a szomszédból, ezért e szinte tökéletes védelmi zár ellenük nem lesz használható hatékonyan.

Sokunk számára úgy tűnik, hogy az Etruszkok mintha csak kalmárkodtak volna a tudásukkal, és közvetítettek azt Róma felé. A legfrissebb kutatások – Mario Alinei – és az ismereteink szerint Rómát az etruszkok alapították. Ők azok, akik folyamatosan kapcsolatban voltak Magna Greca-val – vagyis Nagy Görögországgal, Giardini Naxos és Syracusa első alapításával – amely Dél-Itália, vagyis Szicília – a Nap - földjén terült el. Az ősi örökség, mintegy ős-kapocs közvetlenül jelen volt Itáliában Az etruszkok hozzáadták önmaguk tudását és ismeretét a birodalom fejlődéséhez: a cserépművességet, a boltíveket, a dongaboltozatot, a vízvezetékeket,, a kupolát, és még sorolhatnánk a technikai vívmányaikat. A latin származású népek, népcsoportok folyamatosan elvegyültek az etruszkok között, aztán átvették az irányítást, és saját arculatukra formálták a kapott örökséget. Velük együtt honosodott meg ezernyi jövevényszó, fogalom és stílus, amit a mai Európa és a nagyvilág népei is úgy használnak, alkalmaznak, hogy fogalmuk sincs az etruszk eredetükről. Mi sem egyszerűbb, mint egy tökéletest dolgot saját hasznunkra alkalmazni, gondolnánk. De ilyen örökségek átvétele nemcsak az ókorban történt első ízben, ugyanis napjaink történelmében sincsen másképp.

Vajon furcsa fintora a sorsnak, hogy az egykoron élt etruszkok földjén – a mai Toscanában – támad újjá a festészet, a szobrászat és technikai újítások, ill. az anatómia, amelyeket mind a mai napig hasznosítunk? Azon az etruszk földön, ahol az antik görög műveltséget közvetítették a rómaiaknak, a latinium népeinek Európa szerte. Így szerepel a tankönyvek többségében és a szakmai elemzésekben. Ám mindez valóban így is történt?

A fentiek tükrében láthatjuk, hogy Európát az utóbbi három évezredben több erőteljes nép meghonosodásának a sokkhatása érte. Ismereteink szerint az elsők között voltak az etruszkok, akik az akkori világ legfejlettebb technológiát birtokló társadalmát alkották. A Mediterráneum részbeni összeolvasztásával teremtik meg a későbbi Római Birodalom alapjait. Korunk régészeti és a nyelvészeti kutatásai mindezt igyekeznek bizonyítani.

A latin népek „egységbe kovácsolása” történik a császárkorban, amelyről meg kell vallanunk, hogy az etruszk önálló kultúra felszámolását is jelentette egyben. Az Isteni Claudius még beszélte nyelvüket. Az őáltala összeállíttatott etruszk – latin szótár, nyelvtani, irodalmi művek és tudományos leírások megsemmisültek a császári könyvtár leégésével. A pusztulás tárgyi emlékeivel elszállt a remény is, hogy az etruszk népről mélyebb ismeretekkel rendelkezhessünk.

A bemutatott etruszk, és a hozzá kapcsolódó hasonlóságok, ill. azonosságok további kérdést vetnek fel. Ha az ókori műveltség ennyire közeli alapokon nyugszik, akkor nemcsak az etruszkok meghatározó eredetére gondolhatunk, hanem érvet is kapunk az ókori birodalmukról. Ők az egységes szellemi életet képviselték. Mindez azért lényeges felvetés, mert ebbe a körbe az indoeurópaiak nem férnek bele. Ha még tovább haladunk az összehasonlításban, akkor az egész európai népességre vonatkoztatható az újabb felvetés, és azt kell megkérdezzük, hogy ki nem tartozott bele ebbe a nagy európai azonosságba. Hol voltak ebben az időszakban az indoeurópaiak? Úgy tűnik, az etruszkok által belakott földön nem találni őket.

A középkor hajnalának nagy népvándorlásai és hódításai „figyelmeztetik és fegyelmezik” a születőben lévő Európát. örökségének hordozói, akik a folytonosságot képviselik kontinensünk népeinek szokásaiban, vallásaiban és nyelveiben. Átszűri a kor eseményeit, a vallási vagy filozófiai mondanivalót, és úgy jeleníti meg azokat, ahogyan mindazokat ősidők óta képviselik.

Lorenzo Ghiberti, a híres firenzei szobrász, - aki a 15. század első felének nagy mestere - beszél először a művészet, építészet és vele a kor technikai vívmányainak a feltámadásáról, újjászületéséről - a rinascimentóról Toscana szívében. Kegyetlen volt-e a történelem, hogy míg a kereszténység magához tért, addig a művészetek haldoklása Constantinus császár korának uralkodásával vette kezdetét? A középkorral szinte minden fejlődés elenyészett. Az „öröktől” való hagyomány helyét átvették az addig ismeretlen dogmatikus gondolatok. (Amelyek természetesen később nagyon is valós alapokon építkeztek tovább!) Európában a bizánciak voltak az egyedüliek, akik a művészetek terén próbálkoztak, de hiába táplálkoztak Kelet kultúráiból, az ő műveik a régmúlt időkhöz képest kezdetlegesen gyengék voltak.

A reneszánsz bölcsője Toscana és kora a 13. – 14. század, amikor újra felfedezte azt, ami az ókori időszak szellemiségét jelentette, – az antik görög és az etruszk alapokon nyugvó római csodát. Felfedezte, aztán nem tudott tőle szabadulni. A reneszánsz embert oly mértékben elkápráztatták az antik hatások, hogy mindennapi katarzis élményévé vált. A gondolkodás középpontjába az ember került, valamint a természet és a természeti jelenségek tudományos magyarázata. A reneszánsz ember olyan volt, mint a gyermek; mindenre rákérdezett, és a miértjeire elfogadható válaszokat akart. A világ megismerésére törekedett, amely elősegíti a tudományok fellendülését, de a művészetek fejlődését is. Az emberközpontú szellemi irányzat neve a máig élő: humanizmus.

Megtapasztaljuk, hogy a reneszánsz művészetében a realizmus a lényeg. A természet hű ábrázolása, valamint a minél nagyobb élethűségre való törekvés volt és maradt a cél.
Igazából nincs szó hirtelen születésről vagy újjászületésről, hanem inkább az ősi fejlődési folyamat újraéledéséről, valamint folytatásáról beszélhetünk. A folyamatot a történelem viharai évszázadokra megszakították, de nem számolták fel.
A quattrocento a reneszánsz kultúra virágzásának ideje, az univerzális alkotóegyéniség kora. Egyéniségek tűnnek fel, akiket minden új érdekel; a legnagyobb művészek tudósok, felfedezők, költők és filozófusok egyben. Az új hitvallás egyik legkiemelkedőbb alakja a festő, szobrász, feltaláló – összefoglalóan az első reneszánsz ember -  Leonardo da Vinci.

A nagy mecénások, a Mediciek alatt Firenze a humanizmus és a reneszánsz legjelentősebb központja lett. A legfőbb képviselői között szerepel Michelangelo, Botticelli és Leonardo da Vinci. Az uralkodócsalád példa nélkül álló pártoló tevékenysége soha nem látott mértékben felvirágoztatta a fejlődést. Az emberi szem - Leonardo da Vinci szavai szerint a „börtönbe zárt test ablaka” - addig rejtve maradt dolgokat láthatott meg. Így általa is az emberi életet ábrázoló művekben gyönyörködhetünk.

Természetesség, mérték és harmónia nem csupán a toscanai táj meghatározó sajátosságai lettek. Ők jellemzik Toscana büszke, ám rendkívül szívélyes lakóit is.  A régió kulturális sokszínűsége, természeti gazdagsága és műkincseinek bősége három egyszerűen hangzó személyiségjegyben foglalható össze: eredetiség, szívélyesség és báj.

Toscana mai lakói elfogulatlanul, ugyanakkor nagy öntudattal viszonyulnak a múltjukhoz, és vele a minden ismerthez és ismeretlenhez. Nekik és elődeiknek - etruszkoknak és rómaiaknak, a középkor és a reneszánsz embereinek – köszönhetjük a toscanai táj szemet és lelket gyönyörködtető eszményi harmóniáját.