Charles Brewer-Carías, a 21. századi Indiana Jones
2016-05-12 Venezuela


„A felfedezés vágya hajt engem” – vallja Charles Brewer-Carías venezuelai kutató, természettudós, akit sokan a 21. századi Indiana Jones-nak tartanak. Több mint 200, a guayanai magasföldekre vezetett expedíciója során a botanika, a zoológia, a földrajz, a geológia és az antropológia területein tett felfedezéseket. A kutatót az emberiség elől évezredek óta rejtett információk felfedése motiválja már gyermekkora óta.

Már több mint fél évszázada annak, hogy a fiatal Charles-t foglalkoztatni kezdték a venezuelai dzsungelek és meghozta egyik legfontosabb döntését: az itteni rejtélyek felkutatásának szenteli életét.

Nagyapja brit diplomataként Venezuelába költözött, ahova családja is követte. Itt született 1938. szeptember 10-én Charles Brewer, akit már 8 éves korában foglalkoztatni kezdett a vadon és azt feltárni hivatott expedíciók. Már ekkor hosszú listákat írt a hasonló küldetésekhez szükséges felszerelésekről, amelyekre később szüksége is lett. 14 évesen néhány kerámia darabot ásott ki a házuk mögötti területen, amelyeket ma a Venezuelai Természettudományi Múzeum jegyez. 5 évvel később apja kívánságára beiratkozott a fogorvosi szakra, ahol bár az évfolyam legjobb tanulójaként végezett, az iskolapad mégsem tudta eléggé lekötni és kielégíteni vadon iránti kíváncsiságát. 23 évesen kenuval felevezett az Erebato folyón, hogy a dzsungelben az amazóniai ye`kuana nép életét, szokásait és hagyományait tanulmányozhassa. Célja elérése érdekében még nyelvüket is elsajátította így már öt idegennyelv ismerőjének mondhatja magát: a spanyolt, az angolt, a franciát, a ye`kuana-t, sőt a yanomami-t is megtanulta. Az évek során számos alkalommal túrázott a Caura folyónál, sőt siklóernyőzött is az esőerdők felett. A civilizációba visszatérve biztos volt benne: lelke örökké ott marad a bennszülöttek és a között.

Brewer 23 éves korától évente mintegy 4 hónapot töltött a civilizációtól távol, Venezuela őserdejeiben. 1961-ben a Tepui-kat és a Gran Sabana-t kezdte tanulmányozni, leghíresebb felfedezései is e területekhez kapcsolódnak. A Sarisariñama tepuin lévő óriási víznyelők, a világ legnagyobb kvarcit barlangjának és sok más természeti képződménynek a felfedezése is Charles Brewer nevéhez köthető.

Ifjúsági ügyekért és sportért felelős miniszterré való kinevezését követően különböző felfedező táborokat szervezett a dzsungelbe, hogy a fiatalok is belekóstolhassanak a vadvilág rejtélyes és egyben csodálatos jelenségeibe. A határmenti elhagyatott területeken - amelyek a táborok helyszínét adták – 254 ezer fiúnak adott lehetőséget az ősi létformával való megismerkedésre. Miniszterségének ideje alatt a testmozgásra való ösztönzés céljából több hétvégén elrendelte a nagyvárosok forgalmasabb csomópontjainak lezárását, így az utcákon futó, gyalogló és bicikliző fiatalok kezdtek ráérezni a sportolás fantasztikus ízére.

Charles Brewer-Carías munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között a hadsereg és a tengerészet is kitűntette, miután az 1980-as években a Venezuela által követelt Esequibo területre átmerészkedve információkat gyűjtött. Sőt, miniszterként tett erőfeszítéseiért a dél-amerikai ország kormányának legmagasabb rangú díját is elnyerte.

A neves kutató expedíciói során több száz növény- és állatfajt azonosított – hüllőket, rovarokat - amelyek közül néhányat róla neveztek el. Vitathatatlan, hogy Charles Brewer a dzsungelben való túlélés egyik szakértője, aki sokak nagy örömére több túlélő túrát szervezett az általa már bejárt vidékekre. Saját kés márkája, a „Marto-Brewer Explorer Survival Knife” az utóbbi években világszinten ismertté vált. A latin-amerikai természettudós saját elismertségével kapcsolatban így nyilatkozik: „Az én munkámat nem most, sokkal inkább a jövőben fogják igazán megbecsülni”. 

Koltai Bernadett – Monos János