“Napule é 'nu paese curioso

'nu teatro antico sempe apierto

'nce nasce gente ca senza cuncierto

scenne ' pe strade e sape recitá…”

 

“Nápoly egy különleges város,

mint egy szabadtéri színház,

lakói, akik itt születnek,

a színjátszást az utcán tanulják…” Eduardo de Filippo

 

Nápoly valóban a művészet, a játék, a színjáték városa, sőt szülőhelye is lehetne.

A színháztörténethez kapcsolódó egyéniségek a középkortól napjainkig a legismertebbek közé tartoznak. Közülük az egyik a század elején született Eduardo de Filippo. Apja a nápolyi tájszólásban előadott művek zseniális egyénisége volt. A zenés és prózai darabok előadásában fia sem maradt le, sőt túltett ősein. E. de Filippo mint nápolyi ember és színész kötődése a színházhoz és az utcához, annak népéhez egy életen át tartott.

 

Egy titokzatos múlt emlékei, a Nápolyi-öböl

Kevés helyen láthatunk olyan csodákat, mint a Nápolyi-öbölben, amelyet okkal sorolhatunk Itália legfőbb értékei közé. Nehéz meghatározni azt a történelmi és földrajzi fogalmat, amit Mediterráneumnak nevezünk, s ezen belül is, talán még nehezebb összegezni mindazt az elképesztő gazdagságot, amit Capri, Sorrento, Amalfi, Nápoly, Pompeji és a vulkáni képződmények kínálnak.

A területe jelentős értékek tárháza: az öblök és a hegyvidékek természeti csodái, a várak és az antik épületek, a konyhaművészet és a népművészet szempontjából. E csodák nélkülözhetetlen alkotóelemei a bájos kis települések éppúgy, mint a történelmi központok és a modern termálfürdők, amelyek létezésükkel tanúskodnak az öböl civilizálódásának különböző állomásairól, fantasztikusabbnál fantasztikusabb emlékek sorát tárva elénk.

Az Alpoktól a Jón-tengerig nyújtózó Appennin-félsziget, Itália – s benne Campania tartomány – geográfiai képe és politikai életének alakulása igen változatos. Dél-Olaszország szinte teljes területe az ókorban a görög világ része volt. A görög kultúra megtermékenyítő hatása a mai napig érződik, nyomait mind a környezeten, mind a vidék lakóin ma is azonnal felfedezhetjük.

 

A nápolyi királyság birtoklásáért gyakran dúltak öldöklő küzdelmek. Nagy Lajos királyunk öccse, Endre herceg meggyilkolásának bosszújaként 1347 és 1351 között „uralta” a Nápolyi Királyságot. Később a spanyol trónkövetelők fellépését követően összetűzések törtek ki a franciák és az angolok között, “természetesen” kihagyva ebből a helybélieket, a trónra legilletékesebbeket. Ennek köszönhetően jutottak el a félsziget városaiba olyan személyiségek, mint Joachim Murat, Bonaparte marsallja, a későbbi nápolyi király, és ellenfelei: Nelson admirális és Napóleon későbbi “foglárja”, sir Hudson Low. A 19. század békés időszakai és az egységes olasz állam létrejötte után az arisztokraták és a világhírességek mellett már feltűntek a korabeli “turisták”, az egyszerű vándorok és utazók is. Az északi országokból különösen a téli időszakban érkeztek látogatók, hogy az enyhe mediterrán klímát élvezzék, és különféle kórságaikat gyógyíttassák. Az idelátogató hölgyek és urak életében többnyire “vízválasztó” volt az a pillanat, amikor az első pillantást vethették a paradicsomi tájra, a természeti szépségek sokaságára. E pillanat varázsa többnyire hosszabb maradásra bírta őket, nem ritkán életük végéig. Akik aztán mégis visszatértek az otthonukba, magukkal vitték Sorrento, Amalfi, Positano színes képeit, festményeit, fotóit, hogy féltett kincsként őrizzék azokat komódjuk sarkán.

Ma már csak megfakult rajzolataikból következtethetünk arra, hogy mennyit változtak a tájak és a városok az elmúlt száz esztendőben.

A múlt történelmén kívül tehát minden átalakulóban van, és ehhez járul hozzá a jelen lüktető ritmusa, amelyben nagy szerep jut a látogatóknak, hogy a két öblöt elválasztó félsziget még ismertebb legyen a nagyvilág számára.

 

Nápolynál találkozik a hegyvidék a síksággal, ide érkeznek a Tirrén-tenger fodrozódó hullámai Capri és Ischia szigete felől, és itt érintkezett egymással hajdanán három különböző, teremtő szellemű nép a csodálatos, antik kultúrák megalkotójaként. Északon, a Róma felé eső vidékeken a művészi ipart űző és ugyanakkor ügyesen kereskedő etruszkok éltek. A síkon a földművelő és állattenyésztő latin, a Vezúvot övező hegyvidéken és lankás területeken az oszk törzsek csoportjai alkottak népes kolóniákat. Itália őslakos népei nem véletlenül telepedtek meg itt, hogy aztán az a hódító görögökkel egyesülve, a mai népesség alapját képezzék…

Itt kerül sor öbölbeli sétánkra is, ahol a régi időktől napjainkig vezet bennünket az időkerék, megállíthatatlanul gördülve a szigetek és félszigetek kanyargós útjain.

Ha Róma felől közelítjük meg a Nápolyi-öböl területét, akkor két utat választhatunk. A tengerparti út már az ókori időkben is használatos volt, ennek egyik legszebb hagyatéka a Via Appia Antica Rómában, ill. annak ma már csak képzeletbeli folytatása Nápoly felé. A legtöbb látogatót a vele szinte párhuzamosan futó vasútvonal és a korunk felgyorsított üteméhez alakított Autostrada del Sol – a Nap autópálya – szállítja az öböl idegenforgalmi központjaiba.

Az utazót először Nápoly, ez a nyüzsgő, lüktető nagyváros fogadja.

Innen ágaznak szét az útvonalak – a Vezúv előtt és mögött – Salerno felé, és a meredeken a tengerbe szakadó tufasziklák fennsíkján a kanyargós szerpentinek, no meg a Circumvesuviana vasút Sorrento irányába. Sorrentóból már csak autóval, autóbusszal, vagy gyalogosan érhetjük el a félsziget többi kívánatos célpontját. Ami a környező szigetek felfedezését illeti: Nápoly, Sorrento, és a főbb tengerparti települések egyaránt megfelelő kiindulási pontot nyújtanak, mivel a hajójáratok sűrűn behálózzák a Salernói- és a Nápolyi-öböl teljes vízfelületét. S nem szabad figyelmen kívül hagyni a kisebb hajóstársaságokat és a jacht-túrák szervezőit sem, akik a legszínesebb kínálatot nyújtják a programjaik során. Campania felix, avagy a „boldog Campania” tartomány területének nagy részét a Campán Appenninek és a cilentoi illetve a matesei röghegységek foglalják el. Jelen vannak vulkanikus domborulatok is, mint a Vezúv vagy a Roccamonfina, a Campi Flegrein és a Nápolyi-öböl néhány legjelentősebb szigetén, mint Ischia és Prócida. A partszakasz több mint 350km hosszan terül el, néhol sekély és homokos, máshol mély és sziklás vagy nagyobb öblöket alkot, mint a Nápolyi-öböl, a Salernói öböl és a Policastroi-öböl. Az Appenninek láncolata és a tenger között egy hosszú, vulkanikus termőréteggel feltöltött, sík övezet húzódik.

A légi közlekedés szempontjából természetesen Nápoly repülőtere központi szerepet játszik. Itt landolnak mind a nemzetközi, mind a belföldi járatok. A helikopteres szállítás – igény szerint – szintén a repülőtéren igényelhető, ha a környező szigetek valamelyikét tűzzük ki célállomásunknak.

A terület klímája egész évben enyhe, az egészségre nagyon jó hatású.

 

S ha már az egészségről is szó esett, szívleljük meg a híres salernói orvosi iskola tanácsát: “Ne feledjük, hogy látni jöttünk, amihez idő kell, de friss szellem is az alábbiak szerint: Hat órai alvás elég fiatalnak és öregnek, hetet megengedünk a lustának, de nyolcat senkinek.” (Sex horas dormire sat est iuvenique, senique, septem vix pigro, nulli concendimus octo.)

 

Kezdjük utazásunkat a Homérosznak tulajdonított ókori klasszikus és örökbecsű mű, az Odüsszeia alapján, a furfangos Odüsszeusz bolyongásait követve, ott, ahol először csendült fel a szirének csábítóan édes éneke.

A leírtak alapján Capri szigetének Szirének-szirtjére ismerhetünk? Vagy talán Sorrento meredeken tengerbe szaladó partvonalára? Esetleg a kicsinyke Li Galli szigetekre? Avagy mindegyikre?

 

Capri

Capri több millió éves természeti szépség, a Nápolyi-öböl azúrkék vizének gyöngyszeme, fantasztikus nem mindennapi műve az alkotó teremtőnek. A sziget valószínűleg több drámát élt meg, és több különleges személyt látott környezetével együtt, mint a hasonló sok kis sziget a világ bármely részén. Capri római uralom alá kerülése i.e. 29-ben kezdődött, amikor Augustus császár és kísérete a szigetet meglátogatta. Szépsége és klímája annyira lenyűgözte, hogy a nápolyiakkal elcserélte Ischiáért. Tiberius császár életének utolsó tíz évét itt töltötte, és általa Capri tovább virágzott. Uralkodásai alatt templomok, villák és monumentális épületek jöttek létre. Sajnos nem lehet pontosan érzékeltetni az akkori gazdagságot és pompát, amit a sziget a császárok alatt átélt. Caligula és Néró után sem merült a sziget neve feledésbe, ám jelentősége csökkent, mivel a későbbi uralkodók mást választottak pihenőhelyül.

A sziget történelme a múlt színes enciklopédiájának tekinthető, ahol olyan nevek szerepelnek, mint: Augustus és Tiberius, a féktelen Caligula, a kalandor Agrippa Hertides (a nagy Heródes unokája) Júdea későbbi királya. Szent Konstantinus, a szép Johanna királynő (Endre herceg felesége), a hírhedt vörös kalóz „Barbarossa” Khair-Ed-Din, a szentéletű Serafina apáca, az angol Nathaniel Thorold, a kincsvadász kalandor Norbert Hadrawa, a déli államok ezredese John Clay MacKowen, az ágyúkirály Friedrich Alfred Krupp és családja, báró Jacques d'Adelsward Fersen, Gorkij, Lenin, Norman Douglas, az idősebb A. Dumas, Wagner, Nietzsche, a svéd királyné, Axel Munthe, D'Annunzio, Oscar Wilde, Cocteau és Gide valamint Picasso és még számtalan nevezetes egyéniség.

A hírnevet a felélénkülés és ki tudja, talán a lassú lecsúszás követi. Godard „Megvetés" című filmje után, amit a szép fekvésű Malaparte villában forgattak Bardot-val és Piccolival, az emberek töprengeni kezdtek: talán mégis különleges Capri? Aztán elmentek, és mindenki felfedezte önmagának. Nyugodtan állíthatom, hogy Capriról senkinek sem kell lemondania, a sziget mindenkit vár.

 

Beatrix, I. Mátyás király hitvesének halála Ischia szigetén

Hunyadi Mátyás a magyarok királya Boroszlóban, ahol az egyesült cseh-lengyel hadsereg ellen táborozott, 1474. október 30-án nagy pompával ünnepelte nápolyi követeinek tudósítását, hogy Beatrix a nápolyi király Ferdinánd leánya vele jegyességre lépett. Beatrix szeptember 18-án indult el kíséretével Nápolyból. A király feleségébe, aki megjelenésével bárkit elbájolt volna, nagyon szerelmes volt. A magyarok gyűlölték a királynét, lehet azért is mert a királyi udvar szokásait olasz, de főleg nápolyi modor szerint megváltoztatta.

Mátyás 1490. április 4-én Bécsben, miután komornája férges fügét adott neki, rosszul lett és a következő második napra 6-án elhunyt. Beatrix csak 17-én tudatta a király halálát hivatalosan és minden fájdalom nélkül. A koronát maga számára kérette, ám hamar kiderült, hogy megkapni nem fogja, ezért annak ajánlotta fel, aki őt feleségül veszi. A gyász minden jelétől mentesen, akár nápolyi elődje Johanna, ő is csak önmagára gondolt. Ám kosarat kapott. A csalódott és feldúlt Beatrix előbb Bécsbe, majd Nápolyba és onnan Ischia szigetére vonult. Itt a szigeten végső szegénységre jutva az elfeledett hercegnőként a királyi ház romjai közé temetkezett, oda amelyből származott, amelyet tettei után megérdemelt.

 

A Nápolyi-öböl és az ellenpápák ellenpápája

Köztörvényes kalózként és szerencsevadászként említik életrajzírói. Baldassare Cossa néven elszegényedett nemes, nápolyi család sarjaként látta meg a napvilágot Ischia szigetén. . Ő is azok közé tartozott, akik kiélezett ”aranyfejszével” törtek utat maguknak a pápai trónhoz. A ravaszság és a fegyverek erején hatalomra emelt pápa ereje lassan megfogyatkozott. Egyetlen személyt talált az akkori Európában, aki a hitszakadás küszöbén álló egyház sebeit orvosolni tudta volna a feltételezései alapján. Őt Luxembugi Zsigmondnak hívták, Magyarország királya és római császár volt. Őnála kapott menedéket a Rómából kivert pápa. A nápolyi, pezsgő vérű XXIII. János és a lenyűgöző számú ágyban megfordult Zsigmond egymásra találtak. A pápa is elismerte Zsigmond feleségének messze földön híres szépségét és emberéhez fogható hűtlenségét is.” Az, aki mást felszarvaz, maga se húzódozzon e díszektől” volt az asszony jelszava.

A pápának nagyon tetszett. A Konstanzi Zsinat viszont annál kevésbé.

Zsigmon kíséretében, az ingatag helyzetével tisztában lévő pápát ki is lökték a kocsijából. A zuhanás ráébresztette, jobb lett volna Bolognában, vagy még inkább Ischián maradnia. A zsinat idején összeveszett Zsigmonddal is / nem nőügy miatt / és ezzel túllőtt a célon. A jámborságot s alázatot várták tőle az arrogancia helyett. Az ellene felhozott vádpontok és bűnök bizonyítása után formailag 1415 május 29-én fosztották meg rangjától.

Röviddel utóbb lemondott és átadta a pápai pecsétet a halászgyűrűvel egyetemben. A gyilkosságok, házasságtörés, vérfertőzés és ateizmus beismert bűnei közepette tovább folytatta pályafutását. Tusculum / a mai Frsacati / bíbornoka lett. Röviddel később a szentséges kollégium dékánjaként Firenzében élt, barátja a bankár Cosimo de' Medici előzékenységéből. 1419-ben szenderült jobblétre és a Firenzei dóm nyolcszögletű keresztelőkápolnájában, Donatello tervei alapján építtetett, egyszerű dekorációval ellátott sírboltban nyugszik. Felirata: ”E helyen nyugszik Baldassare Cossa, azaz XIII. János, aki pápa volt.”

A torzsalkodások a még trónon lévő pápákat sem kímélték. XII. Gergely is lemondott. XIII. Kelement megfosztották rangjától a zsinat nézetei alapján. A sors fintoraként V. Mártont /1417-1431 / XIII. János korábbi pártfogoltját választották Krisztus földi helytartójának.

Aki figyelemmel kíséri a pápák, főleg 20. sz-i életútját, akkor feltűnt, hogy élt egy másik XIII. János is. Ő 1958 és 1963 között uralkodott és nem tévedés történt. Bevett szokás a Katolikus Egyházban, hogy valamely pápa gaztetteit elleplezendő egyik társa az ő nevét veszi fel. Kétszer is működött hát XII., ill. XIV. Benedek, valamint VII. és VIII. Kelemen.

 

A Smaragd-barlnag

Bocaccio műveiből jól ismert, Itália lélekmelengetően szép partvonala mentén érkezünk a már 19. században is látogatott, majd 1932-ben Luigi Buonocore halász által „újra felfedezett” barlanghoz.

A Smaragd Barlang a Capo Conca öblétől nyugatra, Positano és Amalfi között rejtőzik Conca de Marini festői környezetében. A tenger felől a legkönnyebb hajóval megközelíteni, ha nincsen vihar! Az utasok általában külön bérelt kirándulóhajóval érkeznek és a nagy Amalfi, Positani program részeként tekintik meg a természeti képződményt.. A szárazföld felől a főút mentén kell leparkolni a táblával jelzett „Grotta dello Smeraldo vagy a Grotta Smeralda” feliratnál.

 

A Vezúv

Minden katasztrófák legfélelmetesebbike a vulkánkitörés, írja többek között ifjabb Plinius is, aki átélte a Vezúv 79. augusztus 24-i pusztítását.

A vulkánkutatók meg vannak róla győződve, hogy a Vezúv nem aludt ki csak alszik és álmában időnként felmordul. A számára édes álom 1944 óta tart. Az ébredése így bármikor bekövetkezhet. Az eseményt mérőműszerekkel előre lehet jelezni, amelyek Nápolyba, Rómába és Párizsba közvetítik a tűzhányó minden rezdülését. Talán még időben ahhoz, hogy ne tömeges evakuálás következzen be. Amennyiben a hegy beindul, akár milliós lélekszámú áldozatot is követelhet. Jóval többet, mint az ókori pusztításakor, mert sokszorta többen élnek a környékén. A hegyoldal tele van engedély nélkül épült házakkal. A legnagyobb veszélynek kitett vörös zónában 13 település van az összes környező 18-ból. Az illegális építkezések veszélyeztetik a saját és a mások életét. Az 1970-es években épített, a menekülést elősegítő utak mentén is házak állnak. Az utat pedig eltorlaszolják az autók.

Az ember „tájsebészeti” beavatkozása visszafordíthatatlan, ám ha a természet újraébred, a Vezúv lesz a győztes.

 

Pompeji, avagy város a láva alatt

Az ókori bordélyok belső világának a megismerését a Vezúv 79. augusztus 24-i kitörésének köszönhetjük. A közel 6 – helyenként 10-13 -  m magas hamu és lapilli réteg majd 1700 éven át őrizte az ókor titkait. Az 1594 és 1600 között zajló csatorna ásása adott szabd utat a feltárásoknak, amelyek 1748-ól szervezett keretek között zajlottak. Addig a „látogatók” csak raboltak és pusztítottak a romok között. A pusztítás időszakában a Római Birodalom a fénykorát élte. Vespasianus fia Titus töltötte be a császári méltóságot 40 és 81 között.

A birodalom határain valahol mindig háború dúlt. Egyesek közben a pénz után futva néha-néha betértek egy örömtanyára. Pompeji ilyet is őriz az utókor számára, hogy megismertesse a múltat akár még a drámai pillanatokon keresztül is.

 

Nápoly környéke

Amikor az utas Rómába, Firenzébe, vagy Velencébe látogat, elsősorban a városokat szeretné megismerni, másodlagos cél a városok környékének megtekintése. Más a helyzet Nápoly vonatkozásában, az ideutazók számára nem annyira Nápoly, mint inkább környéke: Pompeji, Herculaneum, Capri szigete, Amalfi vagy Sorrento jelenti a főbb vonzerőt.

Nápolyból kiindulva ésszerű meglátogatni a szép és érdekes környéket, mert itt olcsóbbak a szálláshelyek.

 

A Circumvesuvina vasútvonal

A Nápoly – Nola közötti gőzvasút történetével kezdődött minden. A névtelenségből született meg a Nola - Ottaviano Vasúttársaság 188. november 22-én. Ezt követően átadták a Nápoly - Ottaviano-S.Giuseppe 23.232 km hosszú  vonalat 1891 február 9-én. Ebből a magból fejlődött tovább a Circumvesuviana – a Vezúvot körülölelő vasúti hálózat. A Kft 1901-ben részvénytársasággá alakult, amikor már megnyitották a Nápoly – Pompeji - Poggiomarino szakaszt is. A hivatalos, ünnepi születésnapja viszont 1902 júliusában volt. Ekkorra már 64 km-en 23 település 271.600 lakóját kapcsolta össze. A Sorrentót összekötő szakaszt az első világháború késleltette. A háború utáni esztendőkben elkészült a teljes vonal Nápolytól Sorrentóig és az utazók száma elérte a 6 milliót 1934-re.  A további fejlesztéseket csak a Vezúv 1936 és 1944 közötti kitörései késleltették. A Salerno felé vivő szakaszt a Monte Lattari hegyeivel 1948 június 6-án adták át. A Nápoly - Sorrento közötti távolságot már egy óra tíz perc alatt lehetett megtenni 1975-ben, amely mára már egy órás menetidő alá csökkent.

 

Marina del Cantone és Nerano

A mészkőszirtek közé zárt és a tenger által határolt kis üdülőnek igazából nincsen semmi különlegessége, csak egy: hogy szép. A nyáron pezsgő életű település télre elcsendesedik, és a következő májusig szinte feledésbe is merül. De jól tudja mindenki, aki a poros városi levegőt szívja Nápolyban, vagy akár Castellamaréban, hogy havonta legalább egy szombatot és vasárnapot illő a neranói strandon eltölteni. Hogy miért? Azért, mert itt nem kell a meredeken a tengerbe szakadó sziklákról fejest ugrani a hűsítő vízbe, hanem egyszerűen besétálhatunk a nagyon tiszta hullámok közé.

Jóllehet, a Nápolyi-öböl vize is remek és tiszta, de nem ilyen pompás, nyugalmas, az Amalfi-partvonal többi strandja pedig talán túl drága, ezért marad mindenki kedvence Marina del Cantone, ahol minden elérhető áron és jó színvonalon kapható.

 

Li Galli – a Kakasok szigete – és a balett

A Positano és Amalfi históriáit említő könyvek alkalmanként kitérnek a Galli-szigetekre is, amikor a büntetésre ítéltek, rövidebb időre száműzöttek kerültek szóba. Nem véletlenül, ugyanis a kicsiny szigetcsoport főszigete börtön- vagy büntetőszigetként volt ismert.

A jelenlegi állapota az évszázadokkal előttihez nem is hasonlítható. Sivárságán talán csak a középkorban emelt őrtorony enyhített valamit. Az ókorban itt járt Odüsszeuszt a szirének éneke próbálta elcsábítani, hogy a szigeten élje tovább napjait, ám a sikertelenség után talán maguk a csábos hölgyek is a közeli termékenyebb Capri szigetére költöztek. Őket követően és Homérosz első útleírásai után a szigetek hosszú időn át különösebb események nélkül élték életüket. A tengeri csatározások igaz tanújaként említhetnénk őket, de ma már csak a fantáziánkra hagyatkozhatnánk, hogy felelevenítsük a történteket. Világhírű művészek tucatja látogatott el az aprócska sziklaszirtre. Köztük volt az akkor még művészi pályájának hajnalán lévő Rudolph Nureyev is. Ő is a minden szeptemberben Massine tiszteletére – és ma már emlékére – megrendezendő Positanói Balettfesztiválra érkezett. Massine halála után ő vette meg a szigeteket és tartózkodott ott rövidebb-hosszabb ideig.

 

Positano

Napjaink divatos tengerparti üdülőhelye, amely a Sorrentói - félsziget déli partszegélyének legfestőibb városai közé tartozik (3700 lakossal, 30 m a tengerszint fölött).

Positanót szemlélni és a természet alkotta sziklák között – valamint a Comune-hegy és a S. Angelo a tre Pizzi tövében, a Pertus, a Comune és a Paipo völgyeiben – megbúvó városkában igazán gyönyörködni a tenger felől lehet. A Sorrentóból, Capriról, Salernóból vagy Marina del Cantonéból induló hajók utasai tehetik ezt meg igazán az Amalfi - partszakasz mentén. Az évszázados keleti kereskedelem (Flavio Gioia hajós és mint az iránytű “második” feltalálója nagy szerepet vállalt benne) vonzotta az utazókat, akik a biztos megélhetésnek köszönhetően itt maradtak. Házaikat szinte az ég és a tenger között megkapaszkodó sziklapárkányokra építették.

 

Amalfi

A Divina Costiera – Isteni Partvonal – nyugodtan pályázhat a városok szépségversenyének első díjára. Egyes állítások szerint, amit a mitológiai krónikások jegyeztek fel, történelme 533-ban kezdődik. Heraklész istenien szeretett asszonya, Amalfi ezen a helyen alussza örök álmát, és szerető társa az ő emlékére alapította itt a róla elnevezett várost. A kikötőből jövet akár hajóval, autóval, vagy busszal érkezünk a Flavio Gioia tér érintésével jutunk át a városkapun – Porta Marina – a dóm elé. Kétség kívül az egész Amalfi - partvonal gyönyörű, de a csúcspont Amalfi városa. Itt találjuk az egyik legjelentősebb szentnek, Andrásnak a hamvait, aki a halászok és hajósok védelmezője is egyben. 1208 óta a dóm alatti kripta ad nyugodt helyet a földi maradványainak.

Az utazó, aki a legendák és valós események nagy múltú városába, Amalfiba érkezik, az elmúlt évszázadok tengeri urának nemcsak a külső szépségében gyönyörködhet, hanem megismerheti annak történelmét, valamint a közel kétezer éves papírkészítés művészetét is.

 

A négy tengeri köztársaság történelmi regattája

A Sorrentói - félsziget és az öblöt környező szigeteinek tenger ölelte évezredes történetében egyedülálló módon maradt fenn az utókor számára Itália tengeri köztársaságainak mára már színjátéka, a Regatta, a tengeri hajók felvonulása. Igaz, manapság nem nagy hajók árbocain lobognak a zászlók, hanem kisebb csónakok vagy hajócskák képviselik az ősök örökségét, ezért is nevezik az ünnepet evezős Regattának.

Itália életében a tengeri köztársaságok a legfontosabb szerepet játszották politikai, gazdasági, hadi és művészeti szempontból egyaránt. Az ismert és ismeretlen hajósok tetteit megörökítő Regatta századunkban az egyik legszínesebb, és hagyományaihoz leghűbb módon érzékelteti velünk mindazt, amit a négy hatalmasnak mondható köztársaság Itáliának, valamint a világnak adott. Amalfi, Genova, Pisa és Velence – ők azok, akik évszázadokon át küzdöttek maroknyi vagy országnyi területekért, hogy gazdagságukat növeljék, és általa a megélhetési biztonságuk is a legmagasabb szinten maradjon. Őket mutatja be ez az ünnep teljes pompájában és díszében, hogy valami fogalmat kapjunk a nagy elődök életéről, kinézetéről és szokásairól. Az ünnep a dicsőséges tengeri köztársaságokra emlékeztet bennünket, azokra, amelyekről nap, mint beszélünk, azokra, amelyek nélkül életünk nem így alakult volna itt Európában és talán a nagyvilágban sem.

 

Az amalfi citrom

A legek citroma Amalfiban, vagy legalábbis az Amalfi-partvonalon terem. A próba után, amit mi is és a citrom is hősiesen kiálltunk, elmondhatjuk, hogy szemre a legnagyobb, súlyra a legnehezebb, formára a legformátlanabbtól a gömbölyűig minden, kettévágva már az illata megízesíti a teánkat, és megkóstolva aromája is a legfinomabbak közé sorolja a citromok királyát, vagy királynőjét – nem ismervén a sárga gyümölcs nembeli besorolását…

Nagysága miatt sokan összekeverik a citranccsal – grape fruit –, aminek ponciri a helyi neve, és a pékségek használják ízesítőként, nagysága a szalmakorsóéval vetekszik.

A legízesebb citrom, a sfusato amalfitano a nemesítése és válogatása után kapta a nevét. A kordonra futtatott fákat télen fóliahálóval védik a csapadéktól és a széltől, tavasztól pedig a madarak ellen. A citrom élettani és gyógyászati hatása jól ismert, de a helyiek a belső kezeléseken kívül használják még tyúkszemirtásra is, valamint héjából készítik, egyedi receptek felhasználásával az ismert citromlikőrt, a Limoncellót.

 

Ravello

Az egyedülálló szépségű, nyugodt vidék fennsíkra épített és hegyoldalakba kapaszkodó városa nemcsak hétköznapi látogatóit, hanem illusztris vendégeit is rabul ejtette. Nem a véletlennek volt köszönhető, hogy annak idején a pazar vidék számos utazót, művészt, sőt uralkodót is maradásra késztetett. Így járt Bocaccio is, aki barátja, Angelo da Ravello vendégszeretetét élvezve a Decameron pikáns részleteit itt gyűjthette és írta meg olvasóinak.

 

Ravello zenéje

Richard és Cosima Wagner fiukkal, Siegfrieddel Nápolyból tett kirándulása 1880. május 25 és 27 között maradandó élményt nyújtott a családnak, és még maradandóbbat a muzsika kedvelőinek. Wagner bevonult Ravellóba, és ha csak néhány napra is, de megpihent a nyüzsgő nápolyi napok után.

Cosima Liszt naplójegyzetei alapján a Hotel Cappucini teraszáról eléjük táruló panoráma visszahozta férje jókedvét, ami csak fokozódott Ravellóba érkezésükkor. A tengerpart fölött húzódó városka, Klingsor kertjének atmoszférája a végtelenbe nyúló, mesés tájjal párosultan a zeneóriásnak újabb ihletet adott. R. Wagner ezt írta naplójába: ”Megtaláltam a Parsifal II. részét.”

A Wagner család kirándulást is tett a partvonal mentén, érintve a barlangokat és Vietrit. Nápolyba vonattal tértek vissza, ahol kisebb ünnepi összejövetelt tartottak, feledve a Vezúv éppen aktuális kitörési szándékát. A zene egyik nagy fejedelme az európai botrányok, mellőzés és sikerek után ihletének a gyarapítására egy nyugodt, ám egyben változatos helyre is vágyott. A Nápolyi-öböl és Amalfi-partvonal kínálta környezettől többet sehol sem kapott volna.

 

A közbiztonság és a zsebesek

A Nápolyi-öböl rendőrségének és a csendőrségnek nem csekély dolga akad, hogy az idelátogatók millióit kellően oltalmazzák a zsebtolvajokkal és a rablókkal szemben… ugye, ezt gondoljuk? Valóban így is lenne, ha… ám a jelenlegi helyzet más. “Oltalmazni és védeni”– csak jelszó marad. Tulajdonképpen ők is olyan tehetetlenek – csak már jobban hozzászoktak a helyiek - , mint a magyarországi kollégáik. Segíteni csak egy módon tudnak: előre figyelmeztetik az érkezőket a rájuk leselkedő veszélyről. Mi is ezt tesszük, és kérjük, szívlelje meg minden kedves utazó a hasznos tanácsokat.

Ha autóval érkezünk a környékre (Caprira nincs értelme, mert a szűk utcákhoz nem szokott új vagy sérülésmentes autón pillanatok alatt kiderül az alapdukkózás színe, és garantált, hogy kevés oldala marad, ami horpadás nélkül megússza. Nézzék csak meg a helyi járműveket!), és tovább maradunk, mint párórás városnézés, akkor vagy a szálloda, apartman, kemping őrzött parkolójában hagyjuk a kocsit, vagy a városi parkolóházban, ahol, ha drága is, de biztonságos helyen marad. Attól viszont nem kell, tartani, hogy olyan mérvű az autólopás, mint idehaza. Inkább a kocsiban hagyott tárgyakért törik fel, s okoznak így anyagi kárt, maga a jármű csak egy-egy különleges márka esetében kelti fel a tolvajok érdeklődését. Mindenesetre, a jó tanácsot itt is érdemes megszívlelni.

 

Nápolyi szakácskönyv

A Nápolyi-öböl az alábbi címadó ”urak” tekintetben kettős képet mutat. Van, aki tudja, hogy ki kicsoda, és hallgat róla, s van, aki nem tudja, hogy ki kicsoda, és beszél róla. Úgy is mondhatnánk: senki sem tud semmit arról, mi is folyik valójában e témában, a mindennapi életben.

 

Spagetti „graeseball” módon

...mert graeseball az az öreg maffiatag, aki nem Amerikában született.

 

Calabusa makaróni

...mert calabusa a börtöncella neve szicíliai tájszólásban.

 

Galambocska „lupara”

...mert a lupara a lefűrészelt csövű vendetta – vérbosszú – puska volt, marad és lesz is.

 

Ravioli „báró” módra

...mert barone volt, azaz báró az ismert „Muzsikus” lágy hangú és szolid viselkedésű Nicola Barone. Nem ivott, nem dohányzott, nem kaszinózott csak játszott,...mások fejével. Amit zongorahúrral oly zseniálisan távolított el a törzstől, hogy egy csepp vér sem tapadt fehér ingére, de annál több a lelkére.

 

Caponata

...mert ez ma is az ecetes vegyes zöldséget jelenti. Al Capone 23 évesen tányérmosó volt a „The 18th Amendment” - Tiltott - étteremben Brooklynban. Hét év múlva már az alvilág szindikátusának a feje a „boss” évi 105 millió dolláros forgalommal. Így ő lett a 19th Amendment, vagyis a 19-ik Tiltott. Később az éves tiszta bevétele elérte a 30 millió dollárt és több mint 500 személy meggyilkolása terheli a lelkét. Életfilozófiája a „világos gondolat és tiszta élet” volt.

 

Terranova articsóka

..mert Ciro Terranova volt az „articsóka király” a 116-ik utcában New Yorkban. Lakkcipő, kövér szivarok, karcsú nők és gyémánt nyakkendőtű voltak a jellegzetes ismérvei. Ő vásárolta fel az összes articsókát. Aki szerződést szegett, az articsóka csomagot kapott „guineai labdával”, vagyis időzített bombával.

 

Ricottaro paprika

...mert a ricottaro sokat ígérő, tehetséges ifjú maffiózó

 

A mozzarella sajt

A félsziget minden üzletében fellelhető a helyi készítésű, egyéni receptúra szerint bivalytejből készített és érlelt sajtkülönlegesség. Íze és formája szinte mindenütt egyforma, ám minden sajtkészítő esküszik a saját remekére. Ez a pompás sajt a félsziget konyhaművészetének kiemelkedően fontos eleme. A levesek ízesítésétől kezdve, a hal- és húsételek gazdagításán át a saláták dúsításáig mindenhez használják. Sőt önmagában, a vastag héjú sorrentói kenyérrel is szívesen fogyasztják.

 

Ischia

A sziget városai közül a múlt század végéig szinte mindegyik megőrizte a  mediterráneumra olyan nagyon jellemző ősiségét és érintetlenségét. A nagyon gazdag növényvilágot a tengerpartokon kezdi kiszorítani a villák és szállodák ”kultúr-világa”, ami helyi túltelítettséghez és túlnépesedéshez vezethet. Caprival ellentétben néhány évtizede Ischia még turistaáradattól mentes övezetnek volt mondható, mára viszont a látogatottsága már szinte Capriéval vetekszik.

 

Salerno

Számomra csak Mária Sándor városa, az itáliai otthona. Talán egyik tüneménye a civilizációs őrségváltásban a benessere – jólét – és az onorevolé-k – tiszteletreméltó képviselők – között. Úgy, ahogy Márainak, Salerno nekem sem csak fosszíliáiban őrizte meg az iskolai műveltséget. Az egykori tudományos központ ma a “nagy szomszédok” társaságának paradicsomi vidékén fekszik a harmonikus vonalú, róla elnevezett öböl által formált félkör szélénél. A távoli párában megbúvó Ravello, Amalfi, Positano és még számos ősi település köszönheti létrejöttét a ”salernói kiáramlásnak” vagyis a város középkori túlnépesedése miatti kitelepülőknek.

 

A Világpolgár Salernóban

„…Nem volt könnyű megválni a szép, szomorúan előkelő várostól… Vigasztaló volt közöttük élni, az eszes, jó modorú és emberséges dél-olaszok között, Itáliában.”  Írja Salernótól és az öbölbéli szépségektől elköszönve Márai Sándor a naplójában.

 

“Post mensam stabis, aut mille passus meabis… vagyis

Étkezés után állj, vagy ezer lépést járj”

/ salernoi iskola /